Kamerafej

...és megszólal az operatőr. Én volnék az ember, aki a kamerának mindig a "rossz" oldalán áll, de persze a legkevésbé sem bánom ezt a pozíciót. Nem véletlen, hogy egy stábban a rendező után talán a legfontosabb szerep az operatőré, az ő "fején" megy keresztül először A Film, egy jelenet, egy apró snitt. Örömteli, ugyanakkor nehéz feladat ez, muszáj a legapróbb folyamatban is a nagy egészet látni, hogy aztán a képernyőn tényleg összeálljon a képek sorozata valamivé, ami képes hatást gyakorolni az emberre, képes értékeket közvetíteni.

Nagyon régóta foglalkoztat a filmkészítés hogyanja, számomra ez az a műfaj, amiben egyszerűen semmi sem szab határt a képzeletnek (persze azért nem árt egy jó vaskos költségvetés...:) Visszamehetünk a múltba, feltámaszthatunk rég eltűnt alakokat, újakat teremthetünk, de elkalauzolhatjuk a nézőt (és vele természetesen önmagunkat is) az általunk elképzelt jövőbe, de létrehozhatunk akár teljesen új világokat, lényeket, embert vagy állatot, a lehetőségek egyszerűen kimeríthetetlenek.

Kivételes szerencse kell azonban, hogy az ember olyan helyzetbe, olyan emberek közé kerüljön, ahol valóban lehetősége lesz ezeket a dolgokat filmre vinni, megmutatni a világnak.
Én - ugyan akkoriban még nem is sejtettem - de ilyen helyzetbe kerültem 2004-ben, amikor néhány alig pár hete megismert emberrel csináltunk pár felvételt egy régi kamerával. Egyikük természetesen Bekker Péter volt, mostanra pedig elmondhatjuk, hogy sikerrel elindítottuk rögös útján a Dream Street Filmstúdiót!