Hetek óta nem írtam.
Az ember azt gondolná, hogy valamiféle alkotói válságban szenvedek, és bevallom az én fejemben is átfutott egy ilyen gondolat, de rögtön ezután jött pár filmötlet is.
Így hát megnyugodtam, mégsem veszítettem el a fantáziám.
A helyzet egészen egyszerű: túl sokat dolgoztam mostanában.
Ez jó is, meg rossz is.
Hogy miért jó, azt gondolom mindenki tudja. A rossz oldala pedig az, hogy elhanyagolom a blogot, mert mikor írhatnék, én önző módon félholtan zuhanok az ágyamba.
De ennek vége. Most itt vagyok, és írok!
Ráadásul olyan titkokat, amit még a kedves stúdióvezető, társszerző barátom, Tamás sem ismer.
Minden év elején már nagyjából van egy éves tervünk arra, hogy mit szeretnénk forgatni.
Idén adódott először úgy, hogy először a marketinges ügyeket, üzleti teendőket intéztük el. De azért én titokban gondolkoztam.
Az nem titok, hogy az év második felében egy nagyjátékfilmen kezdünk dolgozni, ami minden eddigi munkánkat magasan fölül fog múlni.
Reméljük elsősorban a végeredményében.
Amiben azonban biztos lehet mindenki az az, hogy időintervallumban, technikában, és anyagiakban nagyot fog dobbantani ez a film.
Várhatóan közel 100! ember fog dolgozni a filmen, ami a magyarországi filmgyártás legkorszerűbb technikájával készülhet, és ami minimum 1 millió dollárba fog kerülni.
Nagy váltás?
Igen az.
Nekünk is újszerűen hangzik, de azért lassan beletörődünk.
Sokan vannak mögöttünk, és egyre többen lesznek, mert nekünk tényleg mindenki számít.
A film készítés folyamatáról folyamatosan be fogok számolni itt, aztán később az alkotás saját blogján is.
De...még nincs vége!
Most jön a titok.
Mivel ez a film 2011-re várható, mást is forgatunk majd idén.
Márciusban egy igazi kis csemege készül azoknak, akik szeretik az elvont művészfilmeket, hiszen egy igazán különleges helyszínen, egy igazán különleges filmet forgatunk.
De a vidámfilmek kedvelőinek is lesz okuk örömre, hiszen májusban autós kisjátékfilm, igazán nagy poénokkal.
Ezenkívül várható még: 1-2 kisjátékfilm, Live in Budapest 5-6, klipek, és még számtalan meglepetés.
Érdemes lesz tehát továbbra is figyelemmel kisérni stúdiónk forrásait.




